Kozák Éva kerámikus, sz. 1958
„Mezőtúron születtem 1958-ban, ott végeztem iskoláimat is. A Teleki Blanka Gimnáziumban érettségiztem, majd a Fazekas Háziipari Szövetkezetben lettem ipari tanuló 1976-78-ig.

Mesterem Gonda István volt, de sokat tanultam Kósa Kláritól, és az ott dolgozó öreg fazekasoktól is. Szakmai fejlődésemet segítették dr. Kresz Mária és István Erzsébet muzeológusok. Hagyományos fazekas technikával, alföldi edénytípusokat készítettem, főleg sütőformákat és butellákat. Az Ifjú Mester címet az alföldi butella típusok elkészítésével és tanulmányom megírásával nyertem el. 1980-tól élek a Tolna megyei Gerjen községben.

Tagja lettem a Tolna megyei Népművészek Egyesületének. Itt töltött éveim alatt megismer-tem a dunántúli edénytípusokat, ezek hatására készítem különböző rátétmintás boros, pálinkás készleteimet, a sütőedények változatos formáit.

Több éve foglalkozom a színes, áttört díszkerámiák készítésével. Munkám célja, hogy a régi cserépedények formavilágát, díszítőkincsét megtartva újjáalkossam azokat, új lehetőségekkel élve a mai kor igénye szerint.”

A Népművészet Mestere díjat fazekas (kerámikus) tudásáért 1994-ben kapta meg.

 

Balázs Kovács Sándor – Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. Szekszárd, 1999
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Dokumentumok a Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Adattárában
NA 2628-2008. Életrajz ( Az alkotó „..A szépség kertjében..” Népművészet Mesterei a Dél-dunántúlon című kiállítás katalógusához írta 2006-ban.)

Tárgyak a Népi Iparművészeti Múzeum (NIM) gyűjteményében
1/3304- zöldmázas tál
1/3305- csíkos kancsó
1/3306- pettyes szilke
1/3307- mázas szűrőtál
1/3308- barna szűrőtál
1/3312-1/3314-varrókosarak (3 db)
1/3315- 1/3316-csöröge tál (2 db)
1/3317- szűrőtál
1/3318- tarkedlisütő
1/3319-kuglófsütő
1/3320- sótartó
1/3384-halászlés készlet, 14 db-os
1/3385- reggeliző készlet
1/3391-1/3393- sütőtepsi (3 db)
1/3406- barnamázas sütő
1/3469- rátétes kuglófsütő
1/3470- fésűs kuglófsütő
1/3471- szíves kuglófsütő
1/3472- évszámos kuglófsütő
1/3473-1/3474-fésűs kuglófsütő (2 db)
1/3475-írokás dagasztótál
1/3476-rátétes kalácssütő
1/3477-írokás tarkedlisütő
1/3526-zöld rátétes sütőedény

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu