|
Bevezető 1
A múltban mélyen gyökerező kulturális örökség minden
közösség számára azonosságtudatának forrása. Ennek
számos megnyilvánulása, mint például a népzene és a
néptánc, az ünnepek, a kézművesség, a népköltészet, a
helyi nyelvek és a nyelvjárások eltűnőben vannak. Ennek
fő oka, a társadalmi-gazdasági modernizáció illetve az
információáramlás és a kommunikációtechnika nagymértékű
fejlődése, a globalizálódó kultúra egységesítő hatása. A
szellemi örökség természeténél fogva is tünékeny, így
kétszeresen is sürgető szükség van e hagyományok tudatos
megmentésére, továbbéltetésére. A szellemi örökség
védelmének leghatékonyabb módja, ha összegyűjtjük,
archiváljuk e kultúra elemeit, megőrizve így azokat
nemcsak a kutatás, hanem a művészetek és a mindennapi
élet számára. Ezt a célt szem előtt tartva, a hagyomány
hordozóit ismertté és hivatalosan elismertté kell tenni.
Az elmúlt száz esztendőben a világ számos országában
változatos formákat alakítottak ki arra, hogy elismerjék
a tehetséges népi alkotókat. A legutóbbi években a
nemzetközi szakmai szervezetek az UNESCO ajánlására
igyekeznek nemzetközileg is összehangolni a hagyományos
szellemi kultúra védelmét és a kiváló előadó
egyéniségek, alkotók, illetve közösségek
elismertetését. 2 Ennek szellemében készült ez az
összefoglaló is, amelynek célja a magyar példa
ismertetése.
I. A Népművészet Mestere cím
keletkezésének története
a) Előzmények
A paraszti kultúra gyökeres változása Magyarországon
a XIX. század végén kezdődött meg. Ez az az időszak,
amikor a gyáripar rohamos fejlődésnek indult, és
tömegesen, olcsón készített gyártmányaival fokozatosan
kiszorította a régi kézműipar termékeit. Ezzel egy
időben az út- és vasúthálózat kiépítésével az egyes
tájak, falvak elszigetelődése egyre inkább megszűnt. Az
országossá váló kommunikáció, valamint az iskoláztatás
egyre több és több embert ismertetett meg a szűkebb
környezetén kívüli világgal. Ennek következtében a zárt
körben élő, hagyományos paraszti–mezővárosi kultúra
keretei az ún. „városi” vagy közkultúra behatolása
nyomán bomlani kezdtek. Ez a folyamat megfordíthatatlan,
s különböző időpontokban – az iparosítás, az
urbanizálódás menetétől függően – Európában, sőt az
egész világon végbe megy. A paraszti kultúrával
foglalkozó szakemberek előtt már régen felvetődött a
kérdés: mi történjék a magyar népi–nemzeti kultúra e
gazdag, csodálatosan szép alkotásokat felmutató
örökségével? Vajon csak arra jó és érdemes ez az
örökség, hogy múzeumi tárlókban állítsuk ki, és
művészeti könyvek tábláin, zene- és tánctudományi munkák
hasábjain örökítsük meg? Az előbbi lehetőségekkel
szemben: van-e mód arra, hogy a hagyományos kultúrát a
mindennapi életünk szerves részévé tegyük?
A kérdésekre adott válaszok egy dologban mind
megegyeznek: a hagyományos kultúrának azok az elemei,
amelyek a későbbi századok emberei számára átmenthetők,
feltétlen védelmet érdemelnek. Ennek szellemében
jelentek meg az Operaház színpadán az 1890-es években a
falusi székely paraszttáncosok, majd a 1930-as 1940-es
években a Városi Színházban a Gyöngyösbokréta mozgalom
táncosai. Az 1930-as évek szellemi mozgalmai hozták
felszínre a paraszti költők és naiv falusi festők
kultuszát is. A „tanulatlan” paraszti tehetségek
felfedezésének ezek a jelei mindenképpen előzményként
szolgáltak a Népművészet Mestere díj megszületéséhez.
b) A cím létrehozása és törvény
formájában való közzététele
Magyarországon az 10440/1953. (VIII: 18.) számú
minisztertanácsi határozat tette lehetővé a kiváló
táncosok, énekesek, mesemondók és a népi tárgyalkotók
kitüntetését. Az állam által adományozott cím elnevezése
„A Népművészet Mestere”: „A népművészet fejlesztése
terén kimagasló eredményeket elért népművészeknek – akár
egyes alkotásaik, akár hosszabb időszak alatt kifejtett
munkásságuk elismeréséül – Şa népművészet mestere´ cím
és jelvény adományozható, a kitüntető címmel egyszeri
3.000 Ft-os pénzjutalom jár. A kitüntetett személy
nyugdíjban részesíthető.”
(1. számú melléklet) A minisztertanácsi határozatban
olvashatunk arról is, hogy a kitüntető címet évenként
egyszer, augusztus 20-án a népművelési miniszter
adományozza. Az előterjesztést a Népművészeti Intézet és
a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége teszi
a Minisztertanács számára. A kitüntetett személy
jogosult „a népművészet mestere” cím és jelvény
használatára. „A népművészet mestere” címmel járó
jelvény: 46 mm átmérőjű, nyitott, népi ornamentikájú
arany koszorú, rajta ívelten piros–fehér–zöld szalag „A
népművészet mestere” felirattal. A jelvényt a határozat
előírása szerint a bal mellen, illetőleg a bal
kabáthajtókán kell viselni. A cím adományozásával járó
költségekről a Népművelési Minisztérium gondoskodik.
Noha a kitüntetéssel anyagi előnyök (jutalom, más
adókulcs, nyugdíjkedvezmény stb.) is jártak (1–5. számú
melléklet), elsősorban az erkölcsi elismerés volt
fontos.
E minisztertanácsi határozathoz az inspirációt
vélhetően a szovjet példa adta, amelyet az akkoriban
Magyarországon járt szovjet közművelődési szakemberek,
kultúrpolitikusok közvetítettek. A szakmai hátteret a
népművészettel foglalkozó szakemberek (kutatók,
pedagógusok, népművelők) 1952. évi győri ankétja
biztosította. Kresz Máriának e tanácskozáson „Népi
díszítőművészetünk fejlődésének útjai” címmel tartott
előadása olyan elvi jelentőségű gondolatokat fogalmazott
meg, amelyek nélkül e díj ebben a formában nem jöhetett
volna létre. A kitüntetés létrehozását az is indokolta,
hogy az 1930-as évektől virágzó, majd az 1950-es évektől
újra fellendülő folklór revival mozgalmak már a figyelem
középpontjába állították azokat a paraszti egyéniségeket
és közösségeket, akiknek különleges szerepük volt a
hagyomány továbbvitelében. Ebből következik, hogy bár „A
Népművészet Mestere” címet szovjet mintára hozták létre,
a cím odaítélésében a szakmai szempontok sokkal inkább
szerepet játszottak, mint a politikaiak. Ezt támasztja
alá az is, hogy eddig egyetlen egy olyan esetről sem
tudunk, amikor valamelyik kiváló táncos egyéniség
politikai okok miatt nem kapta volna meg e kitüntetést. 3
c) A díj kiadásának mechanizmusa
A címre való felterjesztés kezdetben a helyi
közösségekből indult el és a megyei művelődési
osztályokon keresztül jutott el a Művelődési
Minisztériumba. Napjainkban bármely intézmény vagy
társadalmi szervezet tehet javaslatot. A
felterjesztéseket egy állandó kuratórium bírálja el. Az
1960-as évek végéig a felterjesztéshez az Igazságügyi
Minisztérium jóváhagyására is szükség volt. Ez egyfajta
politikai ellenőrzést tett lehetővé.
A felterjesztés mechanizmusa már kezdettől fogva
magában hordozta annak a veszélyét, hogy nem kaphatja
majd meg a kitüntetést mindenki azok közül, akiket
megilletne. Ennek egyik oka a díjazottak számának
korlátozása, amelynek értelmében egy évben összesen hét
fő kaphatta meg a népművészet egész területéről. A másik
ok az, hogy a kitüntetésről döntő kuratórium törekedett
a területi és tematikai elosztás arányosságára, így a
viszonylag szűk keresztmetszet miatt sokan kiszorultak,
meghaltak a címet jogosan megérdemlők közül. A környező
országok magyarságának táncos egyéniségei is sokáig
kimaradtak a díjazásból, és a magyarországi nemzetiségek
képviselőinek felterjesztése is csak az 1970-es évektől
kezdődik. A kitüntetést kezdettől fogva augusztus 20-a
alkalmával adták át, más kulturális díjakkal együtt. Ez
a nap hagyományosan, az államalapító István király
emléknapja, s 1949 után ez lett az új alkotmányról való
megemlékezés napja is. Tehát az alkalom több szempontból
is szimbolikus jelentőségű.
d) A díjazottakról
A címet 1953 óta közel 500 személy kapta meg. Közülük
49 táncos. A népművészet táncos mestereinek többsége
férfi (80%). Ez egyrészt a magyar tánchagyomány
sajátosságát, másrészt pedig a felterjesztők szemléletét
tükrözi, amely szerint különleges értéket jelent a
férfiak virtuóz tánctudása. A nők többségükben, mint
kiváló férfitáncosok párjai kapták meg a díjat.
Ami a földrajzi eloszlást illeti, a népművészet
táncos mesterei 15 kisebb táncrégiót, etnikai csoportot
képviselnek. A legtöbb kitüntetett a Felső-Tisza
vidékről, a Sárközből, a Duna mentéről, a dél-alföldi
románok köréből és a Rábaközből való. A felsoroltakon
kívül a nógrádi palócokat, a Kiskunságot, a Mezőföldet,
Szeged környékét, Bodrogközt, Baranyát, Somogyot is
képviseli néhány díjazott táncos. Az erdélyi
tánchagyomány képviselői (Maros-Küküllő köziek,
bukovinai székelyek, moldvai csángók, székelyföldiek)
közül kezdetben azok kaphattak díjat, akik az 1940-es
években települtek Magyarországra.
A magyarországi nemzetiségek közül eddig a virtuóz
férfi és páros táncairól híres dél-alföldi románok, a
magyarországi német és cigány táncosok kaptak
kitüntetést.
II. Nemzetközi párhuzamok
A magyarországi hagyományőrző mozgalmak összhangban
vannak a világ számos országában működő ún. élő emberi
értékek rendszerével: Japán (1950-es évek), Koreai
Köztársaság (1964), Fülöp-szigetek (1973, 1988),
Thaiföld (1985), Románia (közelmúlt), Franciaország
(1994). Bár ezen országok mindegyike az élő emberi
értékek fogalmát használja, maga az elképzelés az UNESCO
hagyományos kultúrák és folklór védelmére 1989-ben tett
ajánlásai közé tartozik. Az élő emberi értékek fogalmán
olyan egyéneket és közösségeket értünk, akik
gyakorolják, és akik a legmagasabb szinten ismerik egy
nép kulturális életének megkülönböztetett elemeinek
megalkotásához és az anyagi kultúra értékeinek
továbbéléséhez szükséges szakismereteket.
4
Az összeállításban szereplő adatbázis közreadásával e
tevékenységhez kívánunk hozzájárulni.
* * *
Irodalom
Bucşan, Andrei
1971 Specificul dansului popular românesc. Bucureşti.
Felföldi László
1999 A táncos egyéniségkutatás elveinek és módszereinek
kialakulása. Zenetudományi dolgozatok 1999. 139–159.
Felföldi László–Gombos András
1997 Kardos István 1897–1984. A népművészet táncos–énekes
mestere. Apátfalva
Felföldi László–Gombos András
1998 Nyisztor György 1922–1987. A népművészet táncos mestere.
Szeged
Halmos István–Lányi Ágoston–Nagy Judit
1987 Rétköz táncai és zenéje. Nyíregyháza
Halmos István–Lányi Ágoston–Pesovár Ernő
1988 Vas megye tánc- és zenei hagyománya. Szombathely
Hoppál Mihály–Csonka-Takács Eszter (szerk.)
1999 Irányelvek az πélő emberi értékek∫ rendszerének
alapításához (UNESCO Közgyűlés, 1993.) Európai Folklór
Intézet. Budapest
Ivančan, Ivan
1964 Geografska podjela narodnih plesova u Jugoslaviji.
Narodna Umjetnost 1964–65. 17–38. Zagreb
Kacarova, Raina–Dzsenev, Kiril
1958 Bulgarian Folk Dances. Sofia
Karsai Zsigmond–Martin György
1989 Lőrincréve táncélete és táncai. Budapest
Keszler Mária
1988 A Népművészet mesterei – Táncos egyéniségek I.
Táncművészeti dokumentumok 1988. 87–92. [Fülöp Ferenc
(Decs), Ács György, Szuromi Péter.]
1989 A Népművészet mesterei – Táncos egyéniségek II.
Táncművészeti dokumentumok 1989. 44–54. [Fülöp Ferenc
(Marosbogát), K. Kovács János, Gy. Bóli János.]
1990 A Népművészet mesterei – Táncos egyéniségek III.
Táncművészeti dokumentumok 1990. 51–59. [Karsai
Zsigmond, Csombor Endre, Csombor Endréné Lőrinc Teréz.]
Kresz Mária
1952 Népi díszítőművészetünk útjai. Ethn. LXIII. (1952)
10–43.
Lányi Ágoston–Martin György–Pesovár Ernő
1983 A körverbunk története, típusai és rokonsága. Budapest
Morvai Péter–Pesovár Ernő (szerk.)
1954 Somogyi táncok. Budapest
Martin György
1962 Táncos népművészeinkről. Népművelés IX. 10. Népművelési
tájékoztató. A Népművelés módszertani melléklete 3–4.
1971 Adatok Tápé tánchagyományaihoz. Az oláhos és a csárdás.
In Tápé néprajza. 737–758. (Szerk. Juhász Antal) Tápé
1976 A magyar néptánckutatás egy évtizede 1965–1975.
Táncművészeti Értesítő 1. sz. 81–112.
1977 A népi előadóművészet mesterei. Nyelvünk és Kultúránk
III. 66–70.
1979 A magyar körtánc és európai rokonsága. Budapest
Pesovár Ferenc
1955 Szuromi Péter. Egy kiváló paraszttáncosról. Táncművészet
V. 366–368.
Szász János
1981 Beszélgetés Martin Györggyel az új folklórhullám és
néptáncmozgalom előzményeiről. Kultúra és közösség 4.
sz. 42–53.
Torp, Lisbet
1990 Chain and Round Dance Patterns: A Method for Structural
Analysis and its Application to European Material.
Copenhagen
Wolfram, Richard
1962 Der Volkstanz als kulturelle Ausdrucksform der
südosteuropäischen Völker. Die Volkskultur der
südosteuropäischen Völker. Südosteuropa Jahrbuch VI.
63–84. München
Zalešak, Cyril
1964 Ludové Tance na Slovensku. Bratislava |
