Lőrincz Aladárné szőni és hímezni édesanyjától tanult. A többi bukovinai székelyhez hasonlóan őket is kitelepítették, előbb Bácskába kerültek, majd onnan Tolnára. Innen költöztek Bonyhádra. 1963-ban kezdett el tudatosan foglakozni a szövéssel, 1964-től már szakkört vezetett. Eredeti mintakincs után kutatott az idős asszonyok körében és a múzeumi gyűjteményekben. Az összegyűjtött mintákat kiadványokban jelentette meg. A bukovinai hagyományok alapján készült szőttesei jelentős szakmai sikerhez, elismeréshez juttatták. A Népművészet Mestere díjat szövő tudásáért 1970-ben kapta meg.

Domanovszky György-Varga Marianna: Mai magyar népi iparművészet, 1983
Balázs Kovács Sándor – Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. Szekszárd, 1999
Lőrincz Aladárné: Bukovinai székely szőttesek-technikák és mintalapok. Szekszárd, 2000
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Dokumentumok a Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Adattárában
NA 2628-2008. Életrajz ( Az alkotó „..A szépség kertjében..” Népművészet Mesterei a Dél-dunántúlon című kiállítás katalógusához írta 2006-ban.)

Tárgyak a Népi Iparművészeti Múzeum (NIM) gyűjteményében

4/839-székely szőttes
4/840-székely szőttes
4/841-székely szőttes
4/1463-székely szőttes (törölköző)
4/1464-székely szőttes (futó)
4/1466-4/1468-ig székely szőttes (dísztörölköző) (3 db)
4/1469-4/1470-székely szőttes (futó) (2 db)