Toldi István textilművész, sz. 1947
A kupuszinai születésű Toldi István ma is szülőfalujában, e nyugat-bácskai kis palóc szórványtelepülésen él családjával. A vajdasági magyar mesemondók egyik legjobbika, a szellemi értékek viszonylatában a leggazdagabb előadó, hiszen még alkalma volt elődeitől hallani azokat a meséket, amelyeket most maga igyekszik közkinccsé tenni. A vidék szinte legbővebb meserepertoárjával rendelkező mesemondó. Több, mint hetven mesét mondott el már a hazai és nemzetközi mesemondó versenyeken, amelyeken több ízben nyerte el a legmagasabb elismerést. Több, mint egy évtizede, a Kálmán Lajos Mesemondó Verseny keretében kezdett a nyilvánosság előtt szerepelni. Határozottan vallja, és igen fontosnak tartja, hogy minden érdeklődő gyermeknek legyen alkalma felnőttől mesét hallgatni, ahogyan ő hallgatta egykoron, gyermekként a tündérek, szegény emberek, királyok, táltosok világának titkait. Szakmai sikereit a Kárpát-medence területén –bármely városban– rendezett versenyen szinte könnyedén aratja: Zentán, Gödöllő, Szigligeten, Balassagyarmaton. Háromszoros Mesefa díjas, ami igen jelentős sikernek számít szakmai körökben. Toldi István a Vajdaságban a palóc népmesekincs őrzője. Elsősorban azokat a népmeséket mondja, amelyeket még édesapjától, nagyapjától tanult, de a palóc mesegyűjtemények is érdeklik, ugyanakkor helyben, maga is gyűjt népmesét. Előadásmódjának különös értéke, hogy ha helyi, vagy kupuszinai, illetve palóc nyelvjárásban mondja a meséket, mindig más módon hangzik a mesék tanulsága, mondandója, másként elevenednek meg a hallgatóság szeme előtt a mesealakok. Elismerésre méltó a fiatokkal való foglalkozása, önzetlen a hagyományátörökítő vállalása.

A Népművészet Mestere díjat mesemondó tudásáért 2010-ben kapta meg.

 

Toldi István: Délvidéki palóc népmesék Kupuszináról. CD, 2007.

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu