Lacza Mihály mesemondó, 1870-1958 (1955)
A mesemondó Lacza Mihály (az anyakönyvi bejegyzés szerint Laczó Mihály) a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Buj mellett, a Szikszai tanyán született és Tiszabercelen halt meg. Nagyapja ruszin volt, tanítóként érkezett Bujra, apja, Laczó György már nem tudott ruszinul. Lacza Mihály nyolc éves korában elvesztette édesapját, négyen maradtak árván. Ibrányban szolgált, lovat gondozott, majd több helyen végzett cselédmunka után visszatért a Szikszai tanyára dohányosnak. 1893–1896-ig katonáskodott.

Meséinek jó részét anyai nagyapjától, a nyíregyházi gazdálkodó, tirpák Soltész Imrétől hallotta. Iskolába nem járt, írni, olvasni későn tanult meg. Katonaként házasodott, majd feleségével a környező tanyákon, uradalmakban dolgozott, többnyire dohányosként. 1917-ben Tiszabercelen vettek házat, ahol továbbra is napszámosként, dohányosként kereste a kenyerét. Erős, dolgos ember volt, de mulatni is nagyon szeretett. A mesemondók „bohém” fajtájához tartozott, a közösségben mesemondóként a szórakoztató szerepet vállalta, amiért a fizetség bor vagy pálinka volt. Öt gyereke közül kettő maradt életben, felesége 1928-ban meghalt. Gondoskodás híján fokozatosan a falu perifériájára szorult, lánya hiába próbált segíteni rajta, öntörvényű életmódján nem akart változtatni. Számkivetetten, koldusszegényen, vakon tengette életét 83 éves koráig.

Ortutay Gyula Turi Sándor paszabi tanító közvetítésével 1938-ban ismerte meg Laczát, akitől 1939 végén Budapesten a Magyar Rádióban 26 mesét mondatott Pátria lemezre. A Fedics-kötethez írt előszava szerint addigra 36 meséjét ismerte és tudatában volt annak, hogy Lacza mesemondó tehetsége egészen rendkívüli. 1953 áprilisában látogatta meg őt újra, ekkor 17 meséjét írta le kézzel egy határidő naplóba, majd június elején Lacza Budapesten gépbe diktált Ortutaynak újabb 68 mesét. Ebből az alkalomból a szemét is gyógyították, így látását némiképp visszanyerte.

1953. augusztus 20-án megkapta a Népművészet mestere kitüntetést, a mesemondók közül elsőként. „Örökös békességet” jelentett számára a magas jutalom és a szép nyugdíj, a falubeliek szemében megnövekedett tekintély, amelyet még öt éven át élvezhetett. Leszármazottainak meséit Erdész Sándor és Nagy Ilona gyűjtötte össze.

1955. őszén Ortutay országos előadó körútján Nyíregyházán négyszáz fős hallgatóság előtt beszélt a Korona szállóban, ahol Lacza is „fellépett” és elmondta „A halhatatlanságra vágyó királyfi” meséjét, nagy sikerrel. Mesemondó művészetéről közel száz (terjedelmesebb hányada a 32 tündérmese) szövege tanúskodik, egyelőre kéziratban. Ortutay nagyon készült ezek kiadására, hiszen tudta, hogy Lacza Fedicsnél is nagyobb meglepetése lehet a folklorisztikának, ezért mesegyűjteményeibe soha nem válogatott be meséi közül. A tervezett kötet soha nem készült el.

Lacza Mihályról ismereteink szerint fénykép sajnálatos módon nincsen, sem Ortutay hagyatékában, sem egyéb archívumokban.

 


A gazdag ember szegény komája: ORTUTAY Gyula: Mesemondó Lacza Mihály. Nők Lapja. 1953. V. évf. 36. sz. (szept. 6.)


ORTUTAY Gyula: Fedics Mihály mesél. (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény 1.) Budapest, 1940. 2. kiadás: Budapest, 1978.) 15–16.
ORTUTAY Gyula: Mesemondó Lacza Mihály. Nők Lapja. 1953. V. évf. 36. sz. (szept. 6.)
ORTUTAY Gyula: Zwei Märchenerzähler. Ungarische Rundschau. 1956. 24–25.
ORTUTAY Gyula: Két mesemondó. Irodalmi Újság 1955. karácsonyi szám. Idem in: Írók, népek, századok. Budapest, 1960. 374–378. Idem in: Magyar Hírek Kalendáriuma. 1963. 148–152
ORTUTAY Gyula: A magam gyűjtéséről. Artes Populares (A Folklore Tanszék Évkönyve 2–3) 1972–1973, 1–21. Idem in: A nép művészete. Budapest, 1981. 114–130.

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu