Falusi Béla kerámikus, 1957-2008
Falusi Béla még kisgyerek volt, amikor egy darab agyagból, amit Tamás László fazekasmester adott a kezébe, állatfigurát formázott. A fazekas szakmát állítása szerint több mint harminc éven át tanulta.

1975-ben került a Kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezethez, ahol Tamás László irányításával elsajátította a mesterség alapjait és tehetségének köszönhetően elindult szakmai pályáján. 1980-ban saját műhelyt hozott létre, ahol feleségével Terjék Éva népi iparművésszel közösen dolgoztak. A Gerencsér Sebestyén Országos Fazekas Pályázaton 1990-ben első helyezést ért el, majd 1991-ben megkapta a népi iparművész címet. Kerámiáit a sárközi fazekas hagyományok és a habánok örökül hagyott forma- és mintakincs világát megújítva alkotta a 20. század végi és 21. század eleji igényeknek megfelelően.

Az elmúlt évtizedekben hazai és nemzetközi kiállításokon vett részt, számos egyéni kiállítása is volt. Rendszeresen ott van és eredményesen szerepelt egyéni és más szakterületekkel közös összefogáson alapuló pályázatokon.

A Népművészet Mestere díjat kerámiakészítő tudásáért 2001-ben kapta meg.

 

Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Dokumentumok a Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Adattárában (NA)
NA-2487 Riport Falusi Bélával és feleségével Terjék Éva fazekasokkal. Somogyi Hírlap 2006.
Tárgyak a Rippl-Rónai Múzeum (RRM) Néprajzi Gyűjteményében
2005.8.1.-korsó
2005.8.2.-nagytál
Tárgyak a Népi Iparművészeti Múzeum (NIM) Kerámia Gyűjteményében
1/2908-habán díszítésű gömb hasú edény
1/3360-3362-habán díszítésű tál (3 db)
1/3363-habán díszítésű korsó
1/3364-3365-habán díszítésű, gerezdelt oldalú bokály (2 db)
1/3506- habán tál

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu