Varga Dezső kulacskészítő, 1925-2005 (1966)
Varga Dezső 1925-ben született Debrecenben, itt is hunyt el 2005-ben. A mesterséget édesapja, Varga Sándor szíjgyártó műhelyében tanulta. Édesapja volt az első mester, aki Debrecenben csikóbőrös kulacsot készített. A fából készített kulacsokat csikóbőrrel vonták be és ezt követően díszítették. Varga Dezső kulacsain a középdísz, a rózsa sallangkötéssel, szironyozással, a különböző bőrök egymásra helyezésével készült. Erőteljes fekete-piros és barna színeket használt. A két oldalán elhelyezkedő sallangdíszítés, az ú. n. vágott vagy varrott sallang mindig összhangban volt a rózsa díszítőelemeivel. A díszítőelemek alkalmazásánál mindig harmóniára törekedett, megőrizve a hagyományos formát, színhasználatot, motívumokat. Az általa készített kulacsok elmaradhatatlan tárgyai voltak a hazai és a külföldi kiállításoknak, magas rangú vendégek látogatásakor ajándékként is gyakran került átadásra. A Népművészek Háziipari Szövetkezetének alapító tagja volt. Élete végén visszavonultan élt, a mesterséget abbahagyta. 1958-ban megkapta a népi iparművész címet.

1966-ban a művészet Mestere címet kapta meg, a debreceni csikóbőrös kulacs mesteri megformálásáért.

 

Déri Múzeum – Debrecen
DM V. 63.90.1.28. kulacsfa
63.90.1.27. pillangó
63.90.1.26. befűző rózsa
63.90.1,25. gombkötő szíj
63.90.1.24. sallang bojt
63.90.1.23. dísz szeg
63.90.1.22. ringli
63.90.1.21. csat
63.90.1.20. díszműbőr cső szegecs
63.90.1.19. díszműbőr dugó tartó
63.90.1.18. díszműbőr kis rózsa
63.90.1.17. díszműbőr váll takaró
63.90.1.16. díszműbőr szíj
63.90.1.15. díszműbőr szájrózsa
63.90.1.14. díszműbőr bújtató alátét
63.90.1.13. díszműbőr sallang
63.90.1.12. díszműbőr rózsa
63.90.1,11. bújtató
63.90.1.10. váll szíj
63.90.1.9. kereszt szíj
63.90.1.8. kulacs sallang
63.90.1.7. kulacs sallang
63.90.1.6. blank rózsa
63.90.1.5. blank rózsa
63.90.1.4. csikóbőrös kulacs
63.90.1.3. kulacsfa behúzva
63.90.1.2. kulacsfa
63.90.1.1. kulacsfa
56.7.1. kulacsrózsa
56.7.2. kulacsrózsa
56.7.3. kulacssallang
56.7.4. kulacsdíszek
56.27.1-6. kulacsrózsa
Népi Iparművészeti Tanács gyűjteménye, Kecskemét
Néprajzi Múzeum, Budapest
 

Élő Népművészet Hajdú-Bihar megyében I. A népművészet Mesterei Debrecen, 2002.
Hubert Erzsébet: 36-38. l.
Domanovszky György–Varga Marianna: Mai Magyar Népi Iparművészet Budapest, 1983.
Portré foto: 265.l., tárgy foto: 165.l.
 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu