| |
Tamás László apja férfiszabó volt, így érthető volt, hogy fiát is annak szánta. A hat elemi elvégzése után a fiú elszegődött szabóinasnak, majd rövid időn belül otthagyva, nagybátyjához Tamás József fazekas mesterhez ment, hogy kitanulja nála a mesterséget. Az inasévek után a szekszárdi Steig Istvánhoz ment, akinek az elődei fehéredényesek voltak. Az itt töltött két év alatt megtapasztalta, hogy a mesterségben ne csak a megélhetés forrását lássa, hanem kíváncsiságának és kísérletező kedvének is utat engedjen. Ennek köszönhető, hogy a fazekasság mellé a kályhás mesterséget is kitanulta Simontornyán Lukács János kályhás műhelyében. A két mesterségből nyolcévi tanulás után tett mestervizs-gát. Ezután arra törekedett, hogy önállóan dolgozhasson egy saját műhelyben. Erre 1948-ban nyílt lehetősége, amikor Bátaszéken egy megüresedett fazekas házba beköltözött. Először, mint kisiparos vásárra termelt, hogy megélhetését biztosítsa. Munkásságának ezt az első időszakát a sárközi kerámia tömeges gyártása jellemezte. 1952-ben Kaposvárra hívták a frissen megalakult szövetkezetbe szakmai irányítónak. A somogyi fazekasokkal megisme-rtette a sárközi kerámia technológiáját, így a szövetkezet e „díszműáruval” piacot is hódított.
Tamás Lászlót a sárközi kerámia mellett egyre intenzívebben foglalkoztatta az ónmázas technológia, amit sajnos a Steig műhelyben csak meglesni tudott, de a féltve őrzött titkot megtudni nem sikerült.
Kísérletekbe kezdett, a Néprajzi és az Iparművészeti Múzeum kiállításait, majd raktári anyagát kutatta, hogy a habánok hagyatékát minél alaposabban megismerje. Munkáját Kresz Mária, Duma György és Katona Imre segítette.
Kutató és feldolgozó munkájának eredményeként az 1970-es évek közepére a Kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezet a poszthabán kerámia központjává vált. Keze alatt nagyon sok fiatal tanulta ki a fazekas mesterséget és váltak mesterükhöz hasonlóan minősített alkotókká.
A Népművészet Mestere díjat fazekas tudásáért 1956-ban kapta meg.
   |
|
 |
