Szatyor Győző grafikus, faműves szobrász, sz. 1947
Szatyor Győző az Ormánságban született, Bogdásán. A sellyei gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán szerzett diplomát. 1975-től a Pécsi Grafikai Műhely tagjaként, majd 1983-1997-ig művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 1981-1982-ben megbízást kapott a pécsi Béke park famunkái-nak és szobrainak az elkészítésére. A fa ettől kezdve a legfőbb kifejező eszközévé vált. Az ormánsági gyökerek művészi, etikai és pedagógiai programot biztosítottak alkotó tevékeny-ségéhez. Munkáinak formavilága a népélet hagyományaihoz kötődnek, ahol az ornamentika háttérbe húzódva a funkciónak adja át a vezető szerepet. 1992-ben a Kalevala illusztrálásáért, a finn kultúra ápolásáért diplomát kapott és felvették a Helsinki Kalevala Társaság tagjai közé. 1993-ban alapítója volt az Ormánsági Művészeti Központ Alapítványának, évenkénti rendszerességgel szervezi az Ormánsági Nemzetközi Festő és Faszobrász Alkotótelep mun-káját. Köztéri szobraiért, épületeiért és játszótereiért 1994-ben Kós Károly díjat kapott. 2002-ben szülőfalujában Bogdásán polgármesterré választották, azóta betölti e tisztséget is.

A Népművészet Mestere díjat 2003-ban kapta meg.

 

Szatyor Győző: Faművesség. Budapest, 1986, 1988
Szirtes Gábor (szerk.): Az Ormánság vonzásában Szatyor Győző, a hagyományőrző. Pécs, 2008
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Válogatás köztéri műveiből
1979 Játszótéri játékok (Pécs, Köztársaság téri óvoda)
1980 Játszótér (Pécs, Tettye)
1982 Kerítés, kapu, tornác (Pécs, Mártírok u. 44.)
1983 Napköszöntő (Pécs, Hotel Kikelet)
1983 A Nap születése (Pécs, Babits Mihály Gimnázium)
1983 Kapcsolat I. (Pécs, Diana tér)
1983 tulipán (Pécs, Pintérkert)
1983 Harangláb (Pécs, Pintérkert)
1984 Kapcsolat II. (Pécs, Béke-park)
1984 Játszótéri játékok, padok, Művésztelep kapuja (Mártély)
1984 Kerítés, kapu (Bogdása, Vasút u. 17.)
1986 Ravatalozó I. ütem (Hódmezővásárhely, Kincses temető)
1987 Ravatalozó II. ütem( Hódmezővásárhely, Kincses temető)
1987 Nyári színház állandó színpadi háttér kompozíció (Pécs, Anna udvar)
1987 Teraszos tornác, faragott homlokzat (Sziget vár, Basa u. 60.)
1987 Csárdabelső, csárdajelző (Botykapeterd)
1988 Pihenő–foglalkoztató épület (Pellérd, Nyári napközis tábor)
1988 Kerítés, kapu (Orfű)
1989 Színházi emlékmű (Hódmezővásárhely, Népkert)
1989 Szárnyas kapu (Körcsönye, Vadászház)
1989 Teraszos, tornác, balkon, kapu, kerítés, homlokzati szerkezet (Pécs, Bolygó u. 10.)
1989 1956-os kopjafa (Pécs, Aradi vértanúk útja)
1990 Játszóterek (Németország, Lipcse, Hohenossig)
1990 Barokk faragott tárgyak (tabernákulum, ambó, főpapi székek, posztamensek, konzolok, stációkeretek) (Szentlőrinc, Katolikus templom)
1990 Tulipán II. (Sasrét)
1991 Harangláb (Hódmezővásárhely, Laktanya)
1992 Játszótéri játékok, padok (Palkonya)
1992 Keresztelő medencék (Pécs, Református templom)
1993 Hívogató c. szobor, pihenő épület, játszótéri játékok, padok (Budapest IX. ker. 1. Általános Iskola)
1994 Buszvárók (Palkonya)
1994 Játszótéri játékok, padok (Sellye, Korongi tér)
1995 Szószék, úrasztala, mózespadok (Pécs Református egyházközség gyülekezeti terme)
1995 Kerítés, kapu (Bogdása, Vasút u. 16.)
1995 Játszótéri játékok (Villánykövesd)
1995 Életfa I. (Mecseki Erdészeti Zrt., Kárászi erdészet
1995 Játszótéri játékok (Kővágószőlős)
1995 Játszótéri játékok (Liptód)
1995 Hívogató II. (Sellye, Korongi tér)
1995 Faszerkezetes épület (Almamellék, Mecseki Erdészeti Zrt.)
1995–1996 Játszótéri játékok, asztalok, padok, faszerkezetes borpavilonok (Villány, Diófás tér)
1996 Halőrház (Pécs, Malomvölgyi tó)
1996 Buszváró, szárnyas kapu (Liptód)
1996 Keresztemlékmű (Szigetvár)
1996 Életfa II., játszótéri játékok (Sasrét)
1996 Életfa III. (Sellye, Arborétum)
1996 Szószékkorona, mennyezeti kazetták (Bogdása, Református templom)
1997 Millecenteneáriumi kopjafa, kapu kerítéssel (Bogdása, Faluház)
1997 I-II. világháborús emlékmű, játszótéri játékok (Kisszentmárton)
1997 Borház faszerkezetes munkái (Máriagyűd)
1997 Információs faszerkezetek (Villány-Siklós Borút Egyesület)
1997 Borház faszerkezetes tornáca, domborműves faragások (Kispeterdi szőlőhegy)
1997 Játszótéri játékok, kerti pihenőház, Tulipán III. (Finnország, Hamenlinna, Lëpaa)
1997 Borház faszerkezetes tornáca (Szentlőrinc)
1998 Játszótéri játékok (Pellérd, Óvoda)
1998 Halőrház (Kovácsszénája)
1998 Emlékoszlop (Sellye Kiss Géza Általános Iskola)
1998 Játszótéri játékok (Kökény)
1998 Játszótéri vár (Sellye, Karolina tér)
1998 Játszótéri játékok (Pécs, Diana tér)
1998 Játszótéri játékok (Pécs, Mécsvirág utca)
1998 Játszótéri játékok (Pécs, Ércbányász utca)
1999 Játszótéri játékok (Pécs, Zsongorkő utca)
1999 Szószék, úrasztala, mózespadok (Drávafok, Református egyházközség gyülekezeti terme)
1999 Erdészemlékmű (Sellye, Mecseki Erdészeti Zrt.)
1999 Tavasz (Vajszló, Fűrésztelep)
1999 Szent Orbán szobor (Kispeterdi szőlőhegy)
1999 Faszerkezetes tornác, bortároló, tartószerkezet (Villánykövesd, Blum pince)
1999 Ravatalozó nyitott faszerkezetes épülete (Liptód)
1999 Játszótéri játékok, kerítés, kapuk, híd (Pécs, Béke park)
1999–2000 Faműves ház (Bogdása)
2000 Milleniumi kapu (Drávafok)
2000 Kopjafa a reformáció emlékére (Bogdása, Református templom)
2000 Milleniumi kompozíció (Bogdása, Római Katolikus templom
2000 Millenniumi emlékmű (Sellye)
2000 Játszótéri játékok (Kisdér)
2000 Játszótéri játékok (Kémes)
2000 Játszótéri játékok (Szaporca)
2001 Játszótéri játékok, hidak, információs szerkezetek (Pécs, Malomvölgy)
2001 Játszótéri játékok (Godisa)
2001 Játszótéri játékok (Pécs, Őz utca)
2001 Ormánsági Emlékmű (Diósviszló)
2001 Információs szerkezetek (Ormánság)
2001 Minden hősök emlékére emlékmű (Pécs, Szigetvári Zrínyi Miklós Tüzérdandár laktanya)
2001 Fedeles kapu (Sellye, Mecseki Erdészeti Zrt.)
2002 Játszótéri játékok (Pécs, Megyer tér)
2002 Játszótéri játékok (Pécs, Törekvés utca)
2002 Játszótéri játékok (Pécs, Hársfa utca)
2002 Játszótér (Pécs, Magyar Máltai Szeretetszolgálat)
2002 Játszótéri játékok (Pécs, Postavölgy)
2002 Kilátó épülete (Pécs, Malomvölgy)
2002 Játszótéri játékok (Pécs, Mandulás)
2002 Kitelepítettek és 1956 hősei emlékére emlékmű (Bogdása)
2003 Balázs pihenő épülete (Pécs, Tettye)
2003 Szent Péter-Pál kapu (Bogdása)
2004 Buszváró, fedeles kapu (Bogdása)
2004 Beremend környéki játszóterek
2005 Fatalpas szerkezetű harangtorony (Bogdása)
2006 Harangláb (Pécs, Református Kollégium)
2006 Stációs kereszt, Trianoni és I-II. világháborús emlékmű, játszótér (Bogdása)
2006 Vác környéki játszóterek
2006 Református templom berendezése (Pellérd)
2006 Temetőkapu (Adorjás)
2007 Temetőkapu (Drávafok)
2007 Hívogató c. szobor (Bogdása)

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu