| |
Méhkeréken, mint annyi más magyarországi illetve romántelepülésen vonós bandát két fő alkotta, egy prímás és egy kontrás. Az ilyen kéttagú bandában az első hegedűs egy idősebb (családfő) zenészt, míg másodhegedűsként (kontra vagy brácsa) egy családtagot (fiú, vő, öcs, unokaöcs stb.) találtunk (és találunk ma is hellyel-közzel), aminek – gazdasági okok mellett, - a legfőbb funkciója a hagyományozás volt. Így történt ez Méhkeréken a Kovács családban is, amiről Kovács János így vall önéletrajzában: „Apám, nagy apám, dédnagyapám, nagybátyáim valamennyien zenészek voltak. Én öt éves koromban fogtam először hegedűt a kezembe, természetesen apám tanított. Hét éves korom óta állandó tagja voltam apám zenekarának.” Kovács János (ahogy a méhkerékiek szeretettel becézték és becézik őket: a hírneves Dele fia Iancu) prímásként és kontrásként is tanított. Ma is oktat a családban, a faluban és a környéken. Sebő Ferenc meglátása szerint a méhkerékiek egyszólamú zenéje a középkorból maradt meg, amit a környéken sehol másutt nem találunk már. Kovács János méhkeréki zenész élete szorosan fonódott össze faluja, illetve a magyarországi román néptánc és népi muzsikálás dicsőséges útjának teljes vertikumával.
Tudásáért 1994-ben a Népművészet Mestere díjjal tüntették ki.
   |
|
 |
