Kovács András, bútorfestő, 1914-2007
Kovács András 1914-ben született Mezőkövesden régi asztalos dinasztia tagjaként .A gimnáziumi évek után édesapja műhelyében tanulta ki az asztalos mesterséget és a festett bútor készítést. 1933-ban az asztalossegéd , majd 1938-ban a műbútorasztalos mestervizsgát tette le. 1945 után egy darabig önálló kisiparosként dolgozott majd a helyi Asztalos Szövetkezet tagjaként a tanműhely vezetője lett és tanított a helyi ipari iskolában is. 1966-tól a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben dolgozott mint festőbútor asztalos.

Művészi tevékenységével a hazai és a nemzetközi pályázatok és kiállítások rendszeres résztvevője. A debreceni Bútorműves pályázaton II. díjat, a Kalárison nívódíjat, az Élő Népművészeti Pályázaton nagydíjat, az Országos Kismesterség pályázaton különdíjat, a Pro Renovanda Alapítvány pályázatán nívódíjat majd I díjat kapott.

Büszke arra, hogy fia, Kovács Szabolcs rajztanár, bútorfestő lett, népi iparművész és a Népművészet Ifjú Mestere címet érte el, és unokája is ezen a művészi úton jár.
Kovács András 1999-ben Mezőkövesd város díszpolgára lett.

1978-ban népi iparművész,
1996-ban a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült.

 


Varga Marianna: Mezőkövesdi Matyó Hímzés, Matyó Népművészeti Egyesület, Mezőkövesd, 2003.

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: [email protected]
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu