| |
Illés Gyula (Bocfölde, 1930. május 11. – Pusztaszentlászló, 2008. október 11.)
Édesapja, Illés István takácsmester volt meghatározója pályaválasztásának. Mint szüleinek legidősebb gyermeke, ő örökölte meg apja műhelyét, egyben mesterségét is. 1945 és 48 között édesapjánál tanult, ő is szabadította fel. Zalaegerszegen egy takács (Jámbor Kálmán) és egy kötelesmester előtt tett vizsgát. 1950-ben a magas adók miatt föl kellett hagynia mesterségével, 1954-ben a KISTEXT-ben dolgozott 6 hónapig, ezután kedvelte meg, és tanulta megbecsülni az önállóságot, az otthoni munkát. Később a Kőolajipari Vállalatnál, Gellénházán mint kútkezelő helyezkedett el, onnan ment nyugdíjba..1960-ban váltott újra iparengedélyt, azóta állandóan dolgozott, haláláig járt vásárokra, piacra, rendezvényekre. Többnyire egyszerű, négynyüstös mintázatú, csíkos vásznakat szőtt, törülközőt, kosárruhát, abroszokat, kötényeket. De nagyon népszerűek voltak a hímzők számára készített, különböző szálsűrűségű vásznai is. Állandó problémát jelentett számára a megfelelő anyag beszerzése, mivel a magyar textilipar elsorvadása miatt nehezen tudott jó minőségű alapanyaghoz jutni. Ő volt az egyik utolsó takácsmester a Dunántúlon. Munkájáért négy alkalommal arany, négy alkalommal ezüst oklevélben részesült. 1989-ben lett népi iparművész.
A Népművészet Mestere díjat 2007-ben kapta meg.
A leírást készítette Marx Mária
   |
|
 |
