Hideg Istvánné Lakatos Anna, énekes, mesemondó, sz. 1936 (2010)
Hideg Anna Lakatos Domokos és Benedek Anna gyermekeként 1936. július 30-án született a nyugat-mezőségi Ördöngösfüzesen. Alig tizenhét éves volt, amikor szerelmi házasságot kötött a helybeli középbirtokos családból származó Hideg Istvánnal; házasságukból egy fiú született. Népi hagyományok iránti érdeklődése már gyerekkorában kialakult, elmondása szerint szívesen hallgatta a falu akkori mesemondó asszonyait. A vidék máig legjelesebb néprajzos személyiségét, Kallós Zoltánt már gyerekkorában jól ismerte, aki később is többször felkereste, többnyire kolozsvári és magyarországi tánc- és zenekutatók (Szenik Ilona, Martin György és mások) társaságában. A helyi folklórcsoport tagjaként, sőt szólóénekesként több romániai folklórfesztiválon is fellépett, egy ízben még díjat is nyert, mindazonáltal igazán ismertté az 1989-es politikai változásokat követően, Magyarországon vált – eleinte mint népi énekes és az ördöngösfüzesi tánccsoport tagja, majd a 21. század első éveitől mint mesemondó is. Énekesi repertoárja mintegy háromszáz darabot tartalmaz, melyekben nagy számban lelhetők fel archaikus rétegzettségű, régi stílusú népdalok és népballadák, továbbá kántáló énekek.

Hideg Anna a magyar folklórtörténet „klasszikus” jellegű mesemondóinak egyik utolsó képviselője. Noha mintegy nyolcvan szövegre tehető népköltészeti repertoárjában fellelhetők tréfás mesék, adomák, népmondák és igaz történetek is, abban legnagyobb arányban a nagylélegzetű és a mesemondó által „igazi mesék”-nek titulált, nagyívű epikai belehelyezkedéssel előadott tündérmesék dominálnak. Legszívesebben ezeket meséli akár szűk családi körben, akár pedig különféle kulturális rendezvényeken, melyeken gyakran és szívesen vesz részt – kiváló előadó képességének köszönhetően állandó sikerrel. Mesemondói „felfedezését” követően néhány évvel folklorisztikai szempontú monográfia és a nagyközönségnek szánt népszerűsítő válogatás is megjelent meséiből. Feljegyzett szövegfolklór-repertoárja: 29 mese, 56 monda, 10 egyéb történet.

A Népművészet Mestere címet énekes és mesemondó tudásáért 2010-ben nyerte el

 

Pikó és Bandája: Ördöngösfüzesi népzene. Fonó Records 2000. FA-901-2.
Új Élő Népzene 3. Táncház Egyesület 1998. FMVMCD 003.

Magyar Zoltán: Tetűbőr belezna. Ördöngösfüzesi népmesék és egyéb történetek. Marosvásárhely, 2007. Mentor Kiadó.
Ördöngösfüzesi népmesék. Hideg Anna népmeséiből. (A meséket Magyar Zoltán és Vida Erika gyűjtötte, válogatta és átdolgozta Vida Erika.) Marosvásárhely, 2009. Mentor Kiadó. CD-melléklettel.
Magyar Zoltán: Erdélyi népmondák. I–II. Marosvásárhely, 2010. Mentor Kiadó.
Magyar Zoltán. Vegyes folklórgyűjtés. (előkészületben)

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu