Csuhai Józsefné Pólik Erzsébet, hímző, 1894-1968
Csuhai Józsefné Pólik Erzsébet 1894-ben született Mezőkövesden. Nagynénjeitől, Pólik Erzsától és Rakamazi Erzsától tanulta meg a „mintaírás”-t. Fiatal lány korától varrt megrendelésre a falubelieknek és kereskedőknek. Sok alkotása került külföldre is. 1949 óta a Népművészeti és Háziipari Vállalat helyi műhelyében dolgozott, alapító tagja volt a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek két lányával együtt, akik örökölték kiváló rajz- és hímzőkészségét. Stílusát az aprólékos mintakidolgozás jellemzi, tervezőként kedvelt motívuma a „cserfalevél”, a „pávafarkú tulipán”, a „hármas rózsa”. Mesterien alkalmazta hímzésein a subrikás, azaz a szálkihúzást és a hímzőfonallal való átcsavarást alkalmazó díszítőtechnikát. Az 1960-as évek elején a Kis Jankó Bori Országos Hímző Pályázaton gyapjúhímzéses „bossókás” fali futójával majd a „szűcsös-borsókás” kompozíciójával ért el kiváló eredményt.

1954-ben népi iparművész,
1961-ben a Népművészet Mestere lett.

 


Domanovszky György – Varga Marianna: Mai Magyar Népi Iparművészet, Képzőművészeti Kiadó, Budapest 1983.
Varga Marianna: Mezőkövesdi Matyó Hímzés, Matyó Népművészeti Egyesület, Mezőkövesd, 1983.

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: [email protected]
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu