Bodnár Bálint mesemondó, Tiszalök 1911 - Kemecse 1977 (1975)
Mesegyűjtő, mesemondó. A Magyar néprajzi lexikon szerint ő azok közé tartozott, akik a néprajzi gyűjtők hatására és részben azok módszereivel gyűjtötték össze anyagukat. Gyűjtőmunkája során csiszolódott ki mesemondó stílusa is. 1958-tól 400-nál több mesét gyűjtött magnetofonnal Kisvárdán és környékén. Bodnár Bálint repertoárját és gyűjteményeit a nyíregyházi Jósa András Múzeum és a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi. Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatokon 1958-ban és 1959-ben is felemelt II. díjat kapott pályamunkáiért. Ettől kezdve évente szerepelt gyűjteményeivel megyei és országos pályázatokon. Legfontosabb pályamunkái: tiszalöki szólásmondások, tiszalöki gyermekjátékok, kisvárdai jeles napok, pátrohai népmesék, rét- és takarmánygazdálkodás Ajakon, a nád hasznosítása a szabolcsveresmarti füzesekben, állattenyésztés és a velejáró szokások Pátroha községben, ajaki népmesék stb.

Meséit gyerekkorában és a katonaságnál tanulta, Boccaccio típusú tréfás történeteit Erdész Sándor bíztatására kezdte el megírni. 1971-ben 102 db katonameséjével országos II. díjat nyert, 1972-ben Bodnár Bálint meséi című gyűjteményével (2000 oldalon 425 tréfa) országos I. díjat, 1974-ben 95 tréfájával országos III. díjat, 1975-ben Bodnár Bálint tréfái gyűjteményéért országos II. díjat nyert. Az Erdész Sándor által 1980-ban kiadott válogatásban 13 tündérmeséje, 2 legendameséje, 3 novellameséje, 2 ostoba ördög meséje, 1 rátótiádája, 4 tréfás meséje szerepel. 1966-ban megkapta a szocialista kultúráért kitüntetést.

A Népművészet Mestere díjat 1975-ben kapta.

 

Bodnár Bálint 1980 Kisvárda környéki népmesék. A kötet anyagát sajtó alá rendezte Erdész Sándor.Meseillusztrációkat készítette Huszár István festőművész. Németh Péter (szerk.) Jósa András Múzeum Kiadványai 18. Nyíregyháza 1980.

1. 5-23. Virág tehén és fiai. AaTh 301A (elemei) AaTh 300 és AaTh 303 (epizódjai). Nagy Gyula. (46) fm. Pátroha.
Szabolcs vm., 1957.
2.24-32.Az obsitos katonák. AaTh 307+AaTh 507A. Lakatos István.(42) fm.Tiszakanyár. Szabolcs vm..1952.
3.32-36.Virág Bandi. AaTh 315. Ilku Mihályné (75) fm.Tuzsér. Szabolcs vm..1952.
4.37-46.Az égig érő fa. AaTh 317.Szabácsi Lajos.(68) fm.Ajak, Szabolcs vm..1962.magnetofonos gyűjtés, Erdész Sándor lejegyzése
5.46-56.Bandi.AaTh 325.Ilku Mihályné.(75) fm.Tuzsér. Szabolcs vm..1952.
6.56-64.A kényes királyfi.AaTh 408.Dicső István.(79) fm.Újkenéz. Szabolcs vm..1952.
7.64-66.A bátor királyfi.AaTh 463A*.Petrik Sándor.(53) csatornaőr.Döge. Szabolcs vm..1953.
8.67-84.Faragó Riska.AaTh 409*+AaTh 317.Csele János.(42) fm.Döge. Szabolcs vm..1953.
9.85-91.Jó tett helyébe jót várj. AaTh 480.Gál Ferencné .(67) fm.Dombrád, Szabolcs vm..1952.
10.92-99.A virágos ember.AaTh 502.Kabai Dávid.(56) kondás.Gyulaháza, Szabolcs vm..1952.A mesemondó meséjét valószínüleg könyvből tanulta
11.99-107.Szegény Jancsi.AaTh 560.Kátó István.(65) kőtörő.Anarcs, Szabolcs vm..1952.
12.108-112.A rozsdás lakat.AaTh 560.Géczi Péter.(70) fm.Komoró, Szabolcs vm..1952.A mesemondó meséjét valószínüleg könyvből tanulta
13.113-120.Kilenc.AaTh 650A.Józsi Károly.(46) fm.Döge. Szabolcs vm..1950.
14.120-123.Krisztus és Szent Péter.AaTh 779*+AaTh 791.Szabácsi Lajos.(68) fm.Ajak, Szabolcs vm..1962.
15.123-125.Az ördög és a katona.AaTh 812.Oláh Barna.teknővájó.Gyulaháza, Szabolcs vm..1952.
16.125-127.Az egyszeri szegénylegény.AaTh 852.Kovács Béla.(33) szabómester.Zsurk, Szabolcs vm..1953.
17.127-136.Hamu Jankó.AaTh 853+AaTh 570.Samu Pál.(57) fm.Döge. Szabolcs vm..1953.
18.136-143.A szegény lány szerencséje.AaTh 875.Látrán Mihály.(70) fm.Tiszakanyár. Szabolcs vm..1952.
19.143-149.Mátyás király és a huszárok.BN 1615*.Szeregnyi Péter.(67) fm.Kisvárda, Szabolcs vm..1956.
20.149-150.A medve és az ember.AaTh 1030.Szabó Miklós.(33) fm.Nyírlövő, Szabolcs vm..1952.
21.151-154.A szegény halász sárfala.AaTh 1188 (AaTh 331+AaTh 332).Józsi Károly.(47) fm.Döge. Szabolcs vm..1952.
22.154-157.A bolond asszony. AaTh 1293A*+AaTh 1211+AaTh 1386+AaTh 1383+AaTh 1791.Vass Károlyné.(53 ) fm.Nyírlövő, Szabolcs vm..1952.
23.158-159.Az Igazság.AaTh 1605*.Szabó Miklós.(31) fm.Nyírlövő, Szabolcs vm..1952.
24.160-162.A szabólegény szerencséje.AaTh 1640.Józsi Károly.(47) .fm.Döge. Szabolcs vm..1953.
25.162-167.Bolond Jankó.MNK 1684*+AaTh 1653A.Jánvári Imre.(61) fm.Döge. Szabolcs vm..1951.A mese forrása érezhetően Arany László Bolond Jankó c. meséje volt

Bodnár B. (1950-57.) EA 9918 előbb: EAP 61/1957.
1. 1-9. p. Szperivoda, Gyémántikatona és Katihorog. AaTh 301B. Maczkó János id. (74). Gégény. Szabolcs vm.
2. 10-13. p. A szőlőpásztor muzsikája. AaTh 592. Nagy Menyhért. (56). Komoró. Szabolcs vm.
4. 23-25. p. Mátyás király meg a bölcs rab. AaTh 921B. Szeregnyi Péter. (68). Kisvárda. Szabolcs vm.
5. 26-27. p. A cigány meg a rák. AaTh 1296B. Nagy Lajos. (60). Komoró. Szabolcs vm.
6. 28-37. p. A gonoszság bűnhődése. MNK 450B**+AaTh 450. Nagy József. (53). Komoró. Szabolcs vm.
7. 38-40. p. A három katona. Nagy József. (53). Komoró. Szabolcs vm.
8. 41-42. p. A pap meg a papagáj. Szabó Irénke. (28). Mándok. Szabolcs vm.
9. 43-47. p. A zsoltárt éneklő madár. AaTh 550. Pásztor Lajos. (14). Tornyospálca . Szabolcs vm. (M).
11. 55-57. p. Az öreg katona. AaTh 592+AaTh 330+MNK 829*(=AaTh 471). Nagy József. (53). Komoró. Szabolcs vm.
12. 58-60. p. Árva Mariska. AaTh 407B. Halász Istvánné. (41). Lövőpetri. Szabolcs vm.
13. 61-62. p. Palágyi meg a patikáros. AaTh 1372. Blanár Mihály. (30). Kisvárda. Szabolcs vm.
14. 63-65. p. Holló király. AaTh 900. Tamás Sándor. (70). Ajak. Szabolcs vm.
15. 66-68. p. A pap meg az ördögök. AaTh 1791. Nagy József. (53). Komoró. Szabolcs vm.
16. 69-74. p. A furfangos cigány. Bíró Károlyné. (55). Nyírlövő. Szabolcs vm.
17. 74. p. Három kondás. hn. Szabolcs vm.
19. 86-87. p. Cigányakasztás (régen). MNK 1561F*. Joó Ferenc. (51). Mándok. Szabolcs vm.
20. 88-89. p. Világszép Ilonka. AaTh 706. Molnár János. (054). Benk. Szabolcs vm.
21. 90-92. p. A rosszul nevelt fiú. Sipos Lászlóné özv. (66). Komoró. Szabolcs vm.
22. 93-95. p. A kovács meg a két komája. AaTh 332+AaTh 330+AaTh 1130+AaTh 1094+AaTh 1084+AaTh 1072+AaTh 804B+AaTh 331. Balogh Tamásné. (55). Benk. Szabolcs vm.
23. 96-98. p. A rövidlátó leány. AaTh 1456. Nagy István. (34). Kisvárda. Szabolcs vm.
24. 99-101. p. A három kondás. Bíró Károlyné. (55). Nyírlövő. Szabolcs vm.
25. 102-104. p. Az ördöngös tanítómester. AaTh 325. Nagy József. (53). Komoró. Szabolcs vm.
26. 105-110. p. A szobalány bátorsága. AaTh 676+AaTh 954. Sipos Lászlóné özv. (66). Komoró. Szabolcs vm.
27. 111-121. p. Dunai szentelt vitéz. AaTh 315x. Hudák Bertalan. (58). Ajak. Szabolcs vm.
28. 122-126. p. A huszár fia. AaTh 425L. Keczkó Péter. (70). Komoró. Szabolcs vm.
29. 127-130. p. A huszár meg a baka. MNK 1920K*+AaTh 1626+AaTh 1525N+AaTh 1539+AaTh 1654. Hasulyó István L. (68). Ajak. Szabolcs vm.
31. 142-144. p. Egy fösvény asszony és a fia. AaTh 1458+MNK 1537A*. Ficsóri Irénke. (17). Komoró. Szabolcs vm.
32. 145-153. p. Ócska királyfi, Pesta. AaTh 532*+AaTh 313C+AaTh 560. Banu Lajosné özv. (47). Döge. Szabolcs vm.
34. 159-160. p. Az arany körték fája. MNK 400A*+AaTh 518. Molnár János. (54). Benk. Szabolcs vm.
35. 164-168. p. A bátor katona. AaTh 1537+AaTh 1281. Hasulyó István. (68). Ajak. Szabolcs vm.
36. 169-171. p. A tepsi-kovács. AaTh 804B+AaTh 1072+AaTh 1063+AaTh 592. Kékcse. Szabolcs vm.
37. 172-176. p. Huzom Péter!. AaTh 301B+AaTh 312D+AaTh 650A+AaTh 300. Demeter Menyhértné özv. (65). Eperjeske. Szabolcs vm.
38. 177-185. p. Árva János. AaTh 301B. Vincze János. (60). Gyulaháza. Szabolcs vm.
39. 186-189. p. Szegény öccsnek gazdag bátyja. Nagy János. (79). Ajak. Szabolcs vm.
40. 190-191. p. A remete és a Halál. Bogacsevics András. (70). Tornyospálca. Szabolcs vm. (M).
41. 192-195. p. Bátor Sári. AaTh 956B+AaTh 955. Nagy Lajos. (60). Komoró. Szabolcs vm.
42. 196. p. A cigány meg az úr. AaTh 1296B. Bogacsevics András. (70). Tornyospálca. Szabolcs vm. (M).
43. 197-204. p. Janó király. AaTh 675. Sugár Pál. (063). Eperjeske. Szabolcs vm.
44. 205-207. p. Genovéva. Tasi Pál. (55). Tiszabezdéd. Szabolcs vm.
45. 208. p. Kajabardi. Takács Péterné. (55). Tiszabezdéd. Szabolcs vm.
46. 209-212. p. A remete és a róka. AaTh 545B. Bogacsevics András. (70). Tornyospálca. Szabolcs vm. (M).
47. 213-215. p. Az öreg katona. AaTh 0592. Bogacsevics András. (070). Tornyospálca. Szabolcs vm. (M).
48. 216. p. A gazdag ember kapzsisága. AaTh 503. Papp Jánosné. (55). Anarcs. Szabolcs vm.
49. 217-224. p. A három citrom. AaTh 408. Banu Lajosné özv. (47). Döge. Szabolcs vm.
50. 225-239. p. Rózsa és Viola. AaTh 592+AaTh 313C. Papp Jánosné. (55). Anarcs. Szabolcs vm.
51. 240-242. p. A szegény halászfiú szerencséje. AaTh 465C. Tamás Sándor. (70). Ajak. Szabolcs vm.
52. 243-248. p. Szülők Péter. AaTh 927Ix. Stefán János. (75). Mezőladány. Szabolcs vm.
53. 249-251. p. A hat szegény fiú. AaTh 327A. Décsei Lajos. (52). Komoró. Szabolcs vm.
54. 252-253. p. Ami soha meg nem történt. AaTh 1962+AaTh 1886+AaTh 1889K+MNK 1880A*+MNK 1923*+AaTh 1961A*. Kecskés Miklós. (65). Komoró. Szabolcs vm.
54a. 253-254. p. A szőlő pásztor muzsikája. AaTh 592. Nagy Menyhért. (56). Komoró. Szabolcs vm.
55. 255-259. p. Laci cigány. Hasulyó István. (68). Ajak. Szabolcs vm.
56. 260-263. p. Vitéz varga erős cselekedete. MNK 1640**+AaTh 1049+AaTh 1051+AaTh 1084+MNK 1063**+MNK 1167**+AaTh 1149. Józsi Károly. (47). Döge. Szabolcs vm. (M).
57. 264-269. p. Iluska. AaTh 956B+AaTh 955. Józsi Károly. (47). Döge. Szabolcs vm.
58. 279-281. p. Az igazság. AaTh 1605*. Szabó Miklós. Nyírlövő. Szabolcs vm.

Bodnár B. (1954-1955.) EA 12145. 324 p. Nyírségi népmesék. Szabolcs vm. (M).
Bodnár B. (1955.) EA 9650. előbb: EA P. 110/1955. . 49 p. Népmesék, versek. Anarcs, Lövőpetri, Döge, Komoró. Szabolcs vm. (M).
1. 1-2. p. A béresek igazsága. AaTh 1605*. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
2. 3-4. p. Az Ördög és a katona. AaTh 812*. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
3. 5. p. A gazdag ember kabzsisága. AaTh 503. Papp Jánosné. (55). Anarcs. Szabolcs vm.
4. 6-9. p. Tanító mese. AaTh 1525D. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
5. 10-12. p. Árva Mariska. AaTh 407Bx. Halász Istvánné. (41). Lövőpetri. Szabolcs vm.
5. 13-15. p. Így jár, aki válogat. AaTh 940. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
7. 16-18. p. Egy fösvény asszony és a fia. AaTh 1458+MNK 1537A*. Döge. Szabolcs vm.
9. 24-27. p. Szép Ibronka. AaTh 407B. Banu Lajosné özv. (47). Döge. Szabolcs vm.
10. 28-30. p. A hat szegény fiú. Decsi Lajos. (52). Komoró. Szabolcs vm.
11. 31. p. A cigány meg a pap. AaTh 1561XVIIIx hn. Szabolcs-Szatmár megye.
12. 32-34. p. A juhász legény boldogsága. Halász Istvánné. (41). Lövőpetri. Szabolcs vm.
Bodnár B. (1958.) EA 10095. 94 p. Nyírségi népmesék 4. Szabolcs vm. (M).
Bodnár B. (1958.) EA 10137. 407 p. Szabolcs vm. (M).
Bodnár B. (1960.) EA 12728. 151 p. Szabolcs vm. (M).
Bodnár B. (1963.) EA 14037 előbb: EA P. 317/1964. 864 p. Ajaki népmesék. Ajak. Szabolcs vm. (M).
2. 22-37. p. Az üveghegy. Hudák Bertalan. (65). Ajak. Szabolcs vm.
3. 38-48. p. Az aranybúza. Hudák Bertalan. (65). Ajak. Szabolcs vm.
7. 70-78. p. Szűzmária leánya. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
8. 79-95. p. Síró király. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
9. 96-97. p. A szabadságos katonák. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
11. 109-113. p. A Szentlélek. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
12. 114-115. p. A bolha vándorlása. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
13. 116-120. p. A hótt pap. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
14. 121-131. p. A királyfi és a pelikán madár. Hudák Bertalan. (65). Ajak. Szabolcs vm.
15. 132-145. p. Fehérlófi János. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
16. 146-155. p. Bognár mester. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
17. 156-158. p. Az egerek gyűlése. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
18. 159-162. p. Hazatérő halott. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
19. 163-170. p. A két jóbarát. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
20. 171-175. p. A juhász. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
21. 176-183. p. A szógalegény és a boszorkányasszon. Hudák Bertalan. (65). Ajak. Szabolcs vm.
22. 184-197. p. Az égigérő fa. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
23. 198-200. p. A szegény ember meg a szürke lova. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
24. 201-202. p. Az égbe lakik a bátyám. Hudák Bertalan. (65). Ajak. Szabolcs vm.
25. 203-205. p. Vásárra mentem. Hudák Bertalan. (65). Ajak. Szabolcs vm.
26. 206-208. p. A boszorkány meg a pap. Szabácsi Lajos. (68). Ajak. Szabolcs vm.
27. 209-210. p. Két testvér. Juhász József ifj. (32). Ajak. Szabolcs vm.
28. 211-216. p. A három barát. Juhász József id. (73). Ajak. Szabolcs vm.
29. 217-222. p. Katonatörténet. Juhász József id. (73). Ajak. Szabolcs vm.
30. 223-229. p. Fogsági esemény. Juhász József (id., vagy ifj.?). (73). Ajak. Szabolcs vm.
31. 230-244. p. Vót eccer egy király. Juhász József id. (73). Ajak. Szabolcs vm.
32. 245-248. p. A majszter felesége és a pap. Juhász József ifj. (32). Ajak. Szabolcs vm.
33. 249-261. p. A kocsma. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
34. 262-267. p. A szegény király. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
35. 168-281. p. A szegény suszterlegény. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
36. 282-296. p. A szegény ember. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
37. 297-300. p. Az új házaspár. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
38. 301-308. p. A cigány. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
39. 309-312. p. A szabadságos katona. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
40. 313-316. p. A katona meg az öregasszony. Magyar Ferenc. (23). Ajak. Szabolcs vm.
42. 327-335. p. Ibronka. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
43. 336-337. p. Az özvegy asszony. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
44. 338-342. p. Boszorkányság tanulása. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
45. 343-362. p. A kovács. Virág József. (32). Ajak. Szabolcs vm.
46. 363-370. p. A gazdag ember. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
47. 371-379. p. Két testvér. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
48. 380-386. p. Janó király. Horváth István. (55). Ajak. Szabolcs vm.
49. 387-397. p. Csizmadia Albert. Horváth István. (55). Ajak. Szabolcs vm.
50. 397-403. p. A királyfiú. Horváth István. (55). Ajak. Szabolcs vm.
51. 404-407. p. A hűtlen asszony. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
52. 408. p. Tréfa. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
53. 409-433. p. Babonák. Horváth István. (55). Ajak. Szabolcs vm.
55. 443-447. p. A három diák. Juhász József id. (73). Ajak. Szabolcs vm.
56. 448-456. p. Tizenkét betyár. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
57. 457-472. p. Az erős lány. Juhász József ifj. (32). Ajak. Szabolcs vm.
58. 473-475. p. A kisértet meg az ember. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
59. 476-477. p. A két jóbarát. Balogh István. (23). Ajak. Szabolcs vm.
60. 478-563. p. Drágavijola. Pongó János. (48). Ajak. Szabolcs vm.
61. 564-594. p. Három parasztján. Horváth János. (48). Ajak. Szabolcs vm.
62. 595-605. p. A kacagó királyján. Ajak. Szabolcs vm.
63. 606-608. p. A szegényember. Horváth János. (48). Ajak. Szabolcs vm.
64. 609-622. p. A cigány viszi az aranyszőrű lovat. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
65. 623-649. p. A hat daru. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
66. 650-666. p. A piktoros. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
67. 667-697. p. Mónár Juliska. Horváth János. (48). Ajak. Szabolcs vm.
68. 698-724. p. Gergely Pápa. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
69. 725-736. p. Babszem Jankó. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
70. 737-741. p. Világhírű mese a cigányokról. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
71. 742. p. Szegény árva fijucska. Balogh Istvánné. (48). Ajak. Szabolcs vm.
73. 763. p. Az elefánt meg a kisegér. Ajak. Szabolcs vm.
74. 764-769. p. Laci cigány. Ajak. Szabolcs vm.
75. 770-773. p. A cigány meg a pap. Ajak. Szabolcs vm.
76. 774-780. p. Az erdei kerítő. Ajak. Szabolcs vm.
77. 781-783. p. A tót fiju. Ajak. Szabolcs vm.
78. 784-786. p. Három tót fiju. Ajak. Szabolcs vm.
79. 787-792. p. János a szegény szógalegény. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
80. 793. p. A síró király. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
81. 804-817. p. Isten fia, Lacika. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
82. 818-831. p. A beteg királyné aran gyürüje. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
83. 832-834. p. A cigány meg az édesanyja. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
84. 835-840. p. A cigány meg a gazda. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
85. 841-846. p. Fijatalító bot. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
86. 847-850. p. Két cigány. Márkus Lászlóné. Ajak. Szabolcs vm.
89. 859-862. p. Veres király. Ajak. Szabolcs vm.
90. 863-864. p. A nap, a hideg meg a szél. Hasulyó István. (074). Ajak. Szabolcs vm.
Bodnár B.(195 .) NIFA 028. Komoró. Szabolcs vm.
Bodnár B. (1957.) NIFA 113.
26. 159-160. p. Miből lett a teknősbéka. MNK 0751(1). Hévíz. Veszprém vm.
Bodnár B.(1958.) EA 10095.
1. 8-31. p. Kócomburg. AaTh 301A. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
2. 32-40. p. A szegény fiú álma. MNK 725A*. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
3. 41-43. p. A szép ember. AaTh 1426*. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
4. 44-52. p. Szperivoda, Gyémántikatona és Katihorog. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
5. 53-57. p. A gazdag és a szegény testvér. AaTh 613. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
6. 58-60. p. Az erdész lánya. AaTh 403A. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
7. 61-69. p. Tóth János. AaTh 1898*+AaTh 449. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
8. 70-81. p. Tamás. AaTh 531+AaTh 327A. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
9. 82-90. p. A dologtalan feleség. AaTh 1370+AaTh 1383+AaTh 1530*+AaTh 1791+AaTh 1371** +AaTh 1405+AaTh 1370B*. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.
10. 91-93. p. A királyné meg a lovag. AaTh 1419E. Maczkó János. (75). Gégény. Szabolcs vm.

Bodnár B.(1958.) EA 10137. korábban EAP 126/1958.
2. 32-34. p. Szerencse és a szerencsétlenség. AaTh 946C*. Vincze Péter. (70). Döge. Szabolcs vm.
3. 35-37. p. A királyné meg a lovag. AaTh 1419E. Maczkó János. Gégény. Szabolcs vm. .
4. 38. p. A gonosz asszony bűnhődése. Kosztelnik Gyula. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
6. 45-50. p. A szegény ember fia. AaTh 400. Sándor János. (59). Ajak. Szabolcs vm.
7. 51-67. p. Virág tehén és a fiai. AaTh 300. Nagy Gyula. (46). Pátroha. Szabolcs vm.
8. 68-87. p. Maczkó Feri. AaTh 301B. Klucsavits István. (53). Alsópáhok. Veszprém vm.
9. 88-94. p. Mátyás király és a huszárok. AaTh 951C+AaTh 1736A. Szeregnyi Péter. (69). Kisvárda. Szabolcs vm.
10. 95-98. p. A három árva lány. AaTh 450. Torzsa Sándor. (53). Héviz. Veszprém vm.
11. 99-102. p. Krisztus és az ács. AaTh 330. Pál Ernőné. (53). Héviz. Veszprém vm.
12. 103-104. p. A megelégedett ember. AaTh 844. Koi Ferenc. (44). Kisvárda. Szabolcs vm.
13. 105-109. p. A pap meg az ördög. AaTh 1725. Gráczki Ferenc. (75). Héviz. Veszprém vm.
14. 110-111. p. A pap és az asszony. AaTh 1360C. Kéri Istvánné. (60). Héviz. Veszprém vm.
15. 112-113. p. A tölgyesi kan. Bernovics Imre. (24). Kisvárda. Szabolcs vm.
16. 114-119. p. Borsszem Jankó. AaTh 312D*. Váradi Gábor. Demecser. Szabolcs vm.
17. 120-122. p.(118-120). A három testvér fogadalma. MNK 365C*+AaTh 470. Juhász József. (69). Ajak. Szabolcs vm.
18. 123-127. p. Bolond Jankó szelleme. AaTh 1313A+AaTh 1696. Záhony. Ung vm.
19. 128-133. p. A jövendőmondó. Szabó Károly. (72). Pátroha. Szabolcs vm.
20. 134-135. p. A szegény legény meg a betyárok. AaTh 1525H(4)+AaTh 1875. Rinkó Mihály. (035). Pátroha. Szabolcs vm.
21. 136-138. p. Bodnár Péter meg a felesége. AaTh 1360C. Sipos Ferencné. Demecser. Szabolcs vm.
23. 143-151. p. A három fiú. AaTh 326. Eszenyi József. (54). Tornyospálca. Szabolcs vm. (M).
25. 158-160. p. A nem várt vőlegény. AaTh 0441. Toldi Miklós. (75). Tornyospálca. Szabolcs vm. (M).
26. 161-162. p. Miből lett a teknős béka? /?véka?/. AaTh 751Dx. Pál Ernőné. (053). Héviz. Veszprém vm.
27. 163-165. p. A csaló Hold. Bernovics Imre. (24). Kisvárda. Szabolcs vm.
29. 170-171. p. Kígyó Bernát. AaTh 425. Strázsai Lajosné. (45). Héviz. Veszprém vm.
32. 188-194. p. Dublin nevelt Krisztán. Szőke Pál. Tuzsér. Szabolcs vm.
35. 203-214. p. A gonosz báró. AaTh 882. Pap Mihály. (54). Gégény. Szabolcs vm.
36. 215-225. p. Vasfejű farkas. AaTh 340. Tuzsér. Szabolcs vm.
37. 226-244. p. A ravasz cigány. AaTh 1641. Márkus Lászlóné. (24). Pátroha. Szabolcs vm.
38. 245-255. p. Sándor. AaTh 517. Éles Mihályné. (50). Kisvárda. Szabolcs vm.
39. 256-258. p. Az ecceri cigány. AaTh 1789x. Szalmácsi Lajos. (65). Ajak. Szabolcs vm.
40. 259-262. p. A cigány juhásza. AaTh 1315**+MNK 1347*I. Márkus Lászlóné. (24). Pátroha. Szabolcs vm.
41. 263-270. p. Liliom. AaTh 556F*. Boda János. (069). Mándok. Szabolcs vm.
42. 271-374. p. A válogatós királylány melléfogása. Szilágyi Albert. (56). Pátroha. Szabolcs vm.
43. 375-382. p. Az aranyos vitéz. AaTh 530. Balogh Antal. Tuzsér. Szabolcs vm.
44. 383-386. p. A három katona. hn. Szabolcs vm.
45. 387-396. p. A gonoszság bűnhődése. MNK 450B**+AaTh 450. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
46. 397-398. p. Csizmadia inasok. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
47. 399-401. p. Az igazságos apa. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
48. 402. p. A cigány meg az úr. AaTh 1710x. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
49. 403-405. p. Gazsi. MNK 1347*I. hn. Szabolcs-Szatmár megye.
Bodnár B.(1959.) EA P. 38/1959.
Bodnár B. (1963.) EA 14037 előbb: EA P. 317/1964.

Erdész Sándor bevezetése In Bodnár Bálint 1980 Kisvárda környéki népmesék. A kötet anyagát sajtó alá rendezte Erdész Sándor. Meseillusztrációkat készítette Huszár István festőművész. Németh Péter (szerk.) Jósa András Múzeum Kiadványai 18. Nyíregyháza 1980. 3-5. p.

 

© 2009 Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Tel: +36 26 502-529, Fax: +36 26 502-502, E-mail: szko@sznm.hu
Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai út
http://szellemikulturalisorokseg.hu